burkusország - GIBIKE
Főmenü:
AUSZTRIA - SALZBURG HALLSTATT KÖNIGSEE
Ma
„bikepacking”-nak neveznék, 1996-ban Anyám egyszerűen őrültségnek. „Mikor
komolyodsz meg végre fiam?” Az úgy volt, hogy Ausztriában a mészkőalpokat
(Dachstein, Totes gebirge, Gesause, Hochschwab, Rax-Schneeberg) addigra már
mind meghegymásztuk, és jött az ötlet, hogy Salzburgból elbringázunk Bécsig a
hegyeken keresztül az országutakon.
Hiába próbáltuk meg kilogisztikázni, a Bécs-Salzburg bringaszállítás sehogy sem jött ki. Újratervezés. Salbzburgig autó, azt otthagyjuk és Salzkammergut – Zellamsee – Königsee kört bringázunk. Így is lett.
Hiába próbáltuk meg kilogisztikázni, a Bécs-Salzburg bringaszállítás sehogy sem jött ki. Újratervezés. Salbzburgig autó, azt otthagyjuk és Salzkammergut – Zellamsee – Königsee kört bringázunk. Így is lett.
Salzburgban
a teljes városban már akkor fizető-parkolás volt. Ezzel csak ott szembesültük,
de a városon kívül egy török-lakótelepen nem volt tiltó tábla. Meg is várt ott
minket az autó. Felpakoltuk a bringákat
és kalandra éhesen belevágtunk. Irány a Salzkammergut tóvidék. Arról már volt fogalmunk,
hogy Ausztria nem a Hortobágy, de hogy mindjárt szupermeredek szerpentines
hegymászással kezdjük? Oberwinkl-Hinterwinkl, muskátlis házak kerítés nélkül,
tehénszaggal. Erre vágytunk, megkaptuk. A falvakban kiépített kerékpárút,
azokon kívül normál közút jó nagy forgalommal. Az este a Fuschlsee-nél ért
minket.
A csapat:
Lányunk Zsuzsi (13 éves) Mariann (feleség) és jómagam. A gépek: mind MTB a
90-es évekből. Wheeler DiamondBack: CoMo váz, 3*7-es hajtás canti fékek.
Packing: sátor, hálózsákok, melegruha (vízhatlanban*), esőkabátok*,
főzőfelszerelés, alapélelmiszerek + beszerzés a Billából. És persze szerszám*,
pótgumi*, eücsomag*. Ezekből a *ra NEM volt szükség. Szállás kempingben.
Második
nap: Wolfgangsee, Bad Ischl, Bad Goisern, Hallstatt. Nem lehet leírni, látni
kell. Tavak muskátlis városok, hegyek, kiépített bringaút. Este városnézés
Hallstattban, utána kemping és alvás.
Harmadik
nap: Búcsú a tavaktól és irány a hegy. Először a Dachstein árnyékában föl a
Gosausee-hez, innen jól belátható a csúcs és környéke. Utána PassGschütt, majd
vissza a Salzach folyóhoz. A következő kempingig, amely Werfen után volt, még
meg kellett mászni a PassLueg hágót. Mariannak ez már nem esett jól. Nem csoda,
annak idején még Napóleonon is kifogott. Desebaj, óriás gurulás, kemping és
alvás.
Negyedik
nap: Bischofshofen, Salzach völgy felé vettük az irányt a Zellamsee felé.
Igazándiból a Hochkönig Hintertal Saalfelden volt a terv, de a csapatszellem
nem volt egyöntetű. A Salzach völgyében a közút mellett végig épített bringaút
volt, duzzasztóművek, vízerőművek mellett-felett-között. Kellő alázattal
elmentünk a Glockner-strasse kapu mellett. Megcsodáltuk a Zellamseet, most nem
tükröződött benne a Grossglockner csúcsa. Elméletileg Saalfeldennél kellett
volna lenni egy kempingnek. De nem volt. Bementünk érdeklődni egy
davos-szanatórium szerű svarcvaldklinik épületbe, ahonnan kidobtak minket úgy
ahogy voltunk, koszospólósan. Desebaj, be a fekete-fenyőerdőbe, egy éjszakát
kibírunk. Ahogy ott ücsörgünk, áfonyázgatunk a mohás tuskókon, láttuk, hogy itt
nem lesz sátorverés. Láperdő volt és mi épp süllyedünk. Kerestünk egy kis
dombocskát, ki a hálózsákokat és szunya. Reggel arra ébredek, hogy félig rágott
tobozok potyognak a fejemre. A területvédő mókusok korábban keltek.
Ötödik
nap: Innen már megint felfelé: Saalfelden, Lofer, Unken és beléptünk a NagyNémetországba.
Biztos így volt, mert egy vályogviskóra az volt festve, hogy „Állj államhatár”.
Álltunk egy kicsit (az nem volt felírva, hogy meddig tartson az állás).
BadReichenhall után jött egy jó nagy mászás és kemping Berchtesgaden mellett.
Megsátraztunk, ott hagytuk az összes cuccot és irány a Königsee – a világ
legszebb tava. Megmártottuk az első kereket a tóban és vissza a sátorhoz,
„töltőre tettük magunkat”.
Hatodik
nap: Ha jól emlékszem, vasárnap volt. A Berchtesgadeni templom előtt sorra
jöttek a 700-as BMW-k, kiszálltak a drindlis öregnénik és a bőrnadrágos bácsik.
És még ők néztek minket, mint egy csudát. Aztán megállapították, hogy biztos
csehek. Ausztriába visszaérve már volt határállomás, nézték is az útlevelet,
hogy jövünk be Németországból, ha nem léptünk ki Ausztriából. Csudabogarak
megpakolt biciklivel, mindegy. Hellbrunnban még betértünk a „vizes kastélyba”.
A legváratlanabb helyekről egyszerre csak kap egy zuhanyt az ember. Miránk meg már
úgy is ránkfért egy alaposabb öntözés.
Salzburgba
beérkezve lepakoltuk a cuccokat az autóba és tettünk még egy búcsú városnézést
a várból, aztán haza. Útközben tervezgetés, mi legyen a következő.
